A Sportos Cukros Nyári Diab Találkozón
Molka Agárdon
Nagy örömünkre idén mi is részt vehettünk a Sportos Cukorbetegek Egyesülete által megrendezett Sportos Cukros Nyári Diab Találkozón.
A rendezvény helyszíne ezúttal is az agárdi Napsugár Strand volt. A remekül megszervezett programon a résztvevők számos programlehetőség közül válogathattak. A strandoláson kívül ki-ki kedve szerint részt vehetett a különböző játékokban, kézműves foglalkozásokon, kerékpározhatott, sőt a bátrabbak még kenutúrára is jelentkezhettek.
A délutáni tombola során értékes ajándékokkal gazdagodhattak a szerencsés nyertesek és mi is átnyújthattuk a gyerekeknek a Molka-sorozat frissen megjelent kiadványát, a „Molkaországban” című ismeretterjesztő foglalkoztató füzetet.