Molka és a mozgás

A Molka következő részénél átadom a pennát!

Még ki sem adtuk a legfrissebb kiadványt, mely a szénhidrátok fajtáiról szól a gyermekekhez, de már a következő, egy igen fontos területet érintő újabb rész előkészítése is elindult.

Ez pedig a mozgás és a sport a diabétesszel élő kisgyermekek életében.

Bevallom, ez a terület számomra meglehetősen ismeretlen, a rendszeres sporttevékenység kimaradt az életemből. Sosem voltam ügyes semmiben, inkább kétballábas, így szép lassan, ahogy nőttem, a természetes belső motiváció is a múlté lett. Ennek eredményeképpen követendő szülői mintát sem tudtam mutatni, az összes ezirányú törekvésem kimerült abban, hogy igyekeztem gyermekemmel a lehető legszélesebb sportolási palettát kipróbáltatni, illetve a foglalkozásokra kísérgetni, no meg a klasszikus „bort iszik és vizet prédikál” jelenséget tökélyre fejleszteni.

Amikor a diabétesz „beütött”, az egyszem fiúgyerek éppen a serdülők leglátványosabb fizikai tüneteit produkálta. A kisfiúból abban az időben lett pár hónap alatt egy langaléta 180 cm-es, mély hangú kamasz. A történelem érdekelte, nem a sport, eléggé nagyfiú is volt, ezért már én verbális (hangsúlyozom a 0, azaz nagy és kerek nulla szülői mintát) ráhatásom is egyre gyengült a sportolás területén.A Bethesda Kórházban kötöttünk ki egy tavaszi estén, egy rutin laborvizsgálat eredménye birtokában, ahol Dr. Bihari Krisztina gyermekgyógyász, diabetológus gondozásába kerültünk. Krisztina Doktornő az alapos és a lelkünket is ápolgató találkozásaink során mindig kiemelte, magyarázta fiamnak a mozgás fontosságát a diabétesz kezelésében.

Tele voltam kérdéssel, sőt, a mai napig is bizonytalan vagyok… Emlékszem, nagy félelmet okozott bennem, hogy frissen diagnosztizált csemetém, mennyire tartja be a mozgással járó plusz tennivalókat? Mennyi idő alatt tapasztalja ki, hogy neki pontosan hogyan működik a szervezet mozgás hatására? Mennyire érti az összefüggéseket? Hogyan tudom minél érthetőbben, legkevésbé ijesztően átadni a tudnivalókat, például a testnevelő tanárnak, vagy edzőnek? Ha esetleg nem vállalják a felelősséget, hogyan tudom ezt elfogadni (megérteni a másik embert), magamban „lerendezni” anélkül, hogy a gyermek felé azt közvetíteném, hogy őt sérelem éri? (Véleményem szerint, az neki csak plusz lelki teher) Hová tudom vinni, ahol mozoghat és mégis biztonságban tudhatom, ahol ismerik az összefüggéseket, a beavatkozási lehetőségeket? Hogyan fognak alakulni-elsősorban a hosszú nyári szünetek? Hogyan fogom biztonságban tudni egy táborozás alkalmával? Mit tehetek én, mint szülő, hogy gyermekemet rábírjam a számára oly fontos mozgásra? Hol kaphatok még erről a számomra is ismeretlen területről segítséget ebben az új világban?

Biztos vagyok benne, hogy ezek a kérdések minden szülő fejében megfordulnak…

Azt hiszem, ez a jelenség, ez a sztori nem egyedi. Talán, ahol a szülők aktívak, a sport és a mozgás amúgy is a mindennapjuk része – egy kicsit könnyebb a diabétesz világába csöppenve, ám így is speciális ismeretet igényel a kölök mozgásos tevékenysége. Hát még akkor, ha valaki hasonló cipőben jár, mint én… Hogyan adjak át egy olyan tudást, aminek rejtélyes világában magam is csak botorkálok?
Mivel nem köthetjük őket a nap 24 órájában magunkhoz, így az a legbiztonságosabb, ha ők maguk vannak tisztában ennek a területnek a jelentőségével, összefüggéseivel, lehetőségeivel.

Szerettem volna, ha az én inkompetenciám miatt ez a rendkívül fontos terület nem maradna ki a Molka – sorozatból és szakértők segítségével a gyermekek számára sok hasznos információt tudunk átadni a mese, a játék, a versek és a vizuális elemek segítségével.
Megtisztelő, hogy a cél érdekében ebben a részben Dr. Bihari Krisztina, a Bethesda Kórház gyermekgyógyász, diabetológusa és Muskát Erika, a Sportos Cukorbetegek Egyesületének elnöke ragadja magához a pennát és az általam megszokott rajzos elemek és Hrubi Laci verseinek segítségével számos hasznos információt adnak át a legkisebbeknek.

Egy villámblog-sorozatot indítunk, ahol Dr. Bihari Krisztina és Muskát Erika is érdekes információkat oszt meg az olvasókkal, kövessék figyelemmel, hasznosítsák az elhangzottakat, ha van rá lehetőségük.

A kiadvány megjelenésének elősegítését és kiadását a Mesék Világa Egyesület végzi. Nem titok, hogy ennek a 9 éve működő Egyesületnek a kezdetek óta töltöm be a megtisztelő elnöki tisztségét. Nagyon hálás vagyok szervezetünk tagjainak, mert ugyan a diabétesz csakis az én családomat érinti, mégis egyként, példás emberséggel és összefogással csatlakoztak a Molka – sorozattal kapcsolatos kezdeményezéshez, segítették az igen rögös kezdeti út nehézségeinek leküzdését és szívügyüknek tekintik velem együtt, hogy a diabétesszel élő gyermekek számára ezek a játékos ismeretterjesztő kiadványok megjelenjenek és el is jussanak az érintett családokhoz.

Ahhoz, hogy ez az új, igen fontos területet érintő, mozgással kapcsolatos kiadvány megjelenhessen, szüksége van Egyesületünknek az érintett családok, szervezetek, vagy gazdasági társaságok anyagi segítségére, támogatására is. Kérjük, hogy a közeljövőben megjelenő felhívásaink szerint-lehetőségekhez mérten, ha tudják – támogassák, bármekkora összeggel. Az összegyűlt összegnek megfelelő példányszámban fogjuk tudni kiadni a sportos részt. Természetesen a támogatók már biztosan hozzá fognak jutni. Időszakosan tájékoztatást adunk honlapunkon, közösségi csatornákon a már összegyűlt összegről. A kiadvány tervezett megjelenése 2020. július. A támogatás részleteiről a cikk alatti “Támogatható ügyek”  gomb kattintásával tájékozódhat.

 

Köszönöm a figyelmet!

Szabó Katalin a Molka-sorozat szerzője

Támogatható ügyek