Magam sem gondoltam volna, de egy szép nyári napon az ATV reggeli műsorában szerepelhettem. A riportban „anyukám” és „magyar hangom” elmesélték, hogy hogyan és mi célból alkottak meg engem. Szó mi szó, meglehetősen izgultam életem első TV-szereplése előtt, de olyan kedves fogadtatásban részesültem, hogy minden előzetes lámpalázam gyorsan elillant. Amikor a műsorvezető néni felemelt és megmutatott a kamerának, én voltam a világ legboldogabb szénhidrát molekulája. 🙂
Remélem, hogy a riport kapcsán sokan tudomást szereztek rólam és sikerült felkeltenem az érintettek érdeklődését.

Az adás másnapján, mikor már kicsit leülepedtek bennem az élmények és érkezett néhány pozitív visszajelzés, örömömben kanyarítottam egy kis versikét:

Azt kell mondjam, remek móka,
hogy én a kis kerek Molka,
ki eddig csak észrevétlen,
sejtek mélyén éldegéltem,
most egyszerre híres lettem,
pedig én ugyanazt tettem,
amit mindig tenni szoktam:
szorgalmasan sokasodtam.
És persze, hogy boldog vagyok,
ha azt mondják rám a nagyok:
dacára, hogy törpe termet,
Molka képernyőre termett.
🙂