Molka kérdéseire a Mocorgásra fel! című kiadvány szerzői felelnek

Muskát Erika, a Sportos Cukorbetegek Egyesületének elnöke

Mikor és milyen hiányt felismerve alakult meg az Egyesület? Mióta működik?

Az Egyesületet Dávid Zsuzsanna gyógytornász alapította. Sportoló fiának maga kereste a szakirodalmat, hogy a diagnózis után hogyan tudja folytatni a sportot. mire kell figyelni, mire számítson az edzések alatt, után, és a versenyeken. Sajnos gyakorlati segítséget nem nagyon kapott ehhez az orvosoktól. Úgy látta, sok olyan cukorbeteg gyermek és szülő van, akik számára ugyancsak fontos a mozgás, ezért 2012 nyarán megtartotta az első sporttábort gyerekeknek, melyet több kirándulás, találkozó is követett, és ősszel megtörtént az egyesület alapítása is.
Az egyesület megalapításának elsődleges célja az edukáció volt: a diabéteszes sportolók tudásának összegyűjtése és megosztása.

Véleményed szerint/tapasztalataid alapján mennyire veszik komolyan a mozgás fontosságát a családok a 4-10 éves korú cukorbeteg gyermekekkel kapcsolatban?

Szerencsére egyre több család ismeri fel a mozgás fontosságát, és járnak rendszeresen kirándulni, biciklizni, vagy futni a gyerekekkel együtt.

Szerinted mekkora a felelőssége a szülőnek a 4-10 éves gyermekek körében a mozgás megszerettetésével kapcsolatosan?

Rettentően nagy. Ebben az életkorban a mozgás a gyerekek mindennapjainak a része, gondoljunk itt az óvodai, iskolai udvari játékra. Nagyon fontos, hogy délután, hétvégén a családdal együtt is megtapasztalja a mozgás örömét!

Az Egyesület fő célkitűzései között szerepel a cukorbeteg gyermekek (és felnőttek) segítése a versenysportok vagy szabadidős sportágak felé, hogy a szövődményeik lehetősége csökkenjen, és az életminőségük javuljon. A gyermekekre koncentrálva, hogyan és milyen tevékenységekkel tudjátok elősegíteni ennek a célnak az elérését?

Közös kirándulásokat szervezünk, ahol mindig a résztvevők életkorához, edzettségükhöz igazítjuk a távot és a tempót. A jó társaságban csak úgy röpülnek a kilométerek, és nagyon büszkék a kicsik, hogy milyen sokat tudtak teljesíteni.Közösen indulunk kisebb és nagyobb futóversenyeken, ahol olyan rövid családi távok is vannak, amit már 2-3 évesen is le tud futni a gyerek. A célban kapott érem hosszabb távon is motiválja a kicsiket, nagyokat.
Edukációs rendezvényeinken mindig vannak sporttal kapcsolatos előadások, kerekasztal beszélgetések sportoló gyerekkel, felnőttekkel, ahol az elmélet és gyakorlat találkozik.

Hogyan tudjátok megszólítani a családokat, felhíva a figyelmet ennek a területnek a fontosságára - gondolok itt elsősorban a frissen diagnosztizált gyermekek esetében?

A diabetes, diabetes junior magazinokban rendszeresen publikálunk, illetve a facebookon is megtalálhatnak minket a legnagyobb csoportokban.

Milyen lehetőségeket kínál, milyen eszközök állnak a rendelkezésetekre, mint Egyesületnek, hogy a kisgyermekes családok sport és mozgás megszerettetése érdekében?

Sorstársi közösséget biztosítunk a hozzánk csatlakozó családoknak, hogy ha egyedül nem is, de támogató, tapasztalt családokkal körülvéve meg merjék tenni az első lépéseket.

Tapasztalatod szerint egy frissen diagnosztizált gyermek esetében (nagy átlagban) van-e a szülőknek félelme a sporttal kapcsolatban? (gondolok itt a hipora)

Igen, a hipótól való félelem sokakat visszatart a mozgástól a diagnózis után, és sajnos ez sok esetben így is marad éveken keresztül.

Van-e arra példa, hogy szülő nem szorgalmazza tovább (akár időlegesen) a gyermek folyamatos sporttevékenységét emiatti félelmében?

Rendszeres, hogy a diagnózis után abbahagyja a gyerek a sportot, vagy akár felmentik az iskolai testnevelés alól, pedig a helyes az lenne, ha megtanulnák, hogyan kell felkészülni a mozgásra.

Milyen tendenciát látsz a családoknál - gyermekekre vonatkoztatva - a rendszeres mozgással kapcsolatban? Kevesebb gyermek sportol-e meglátásod szerint a digitális eszközök kínálta lehetőségek miatt, mint az előző évtizedekben?

Nagyon sok gyermek a tv, számítógép, telefon előtt tölti szabadidejének jelentős részét, ami pszichés fejlődésüknek sem tesz jót, de a mozgásuk sem fejlődik megfelelően, ezért a későbbiekben is ügyetlenebbek lesznek, kevesebb sikerélményük lesz a mozgás területén is.

Véleményed szerint mit tehet egy szülő, ha diabéteszes gyermeke nem akar mozogni?

Olyan közös családi programokat szervez, ahol együtt mozognak, és amit a gyerek is élvez (kirándulás kincskereséssel egybekötve, nyomozós városnézés, kerékpározás, kenuzás, korcsolyázás, foci, tollas, roller, görkorcsolya, stb.)

Mióta vagy a szervezet vezetőségi tagja, immáron elnöke és miért vállaltad ezt a rendkívül sok munkával és felelősséggel járó és anyagilag nem kifizetődő tisztséget? 

Kb. 6 éve, kisfiam megszületése után lettem vezetőségi tagja az egyesületnek, amikor GYES-en voltam. Hivatalosan 2 éve vagyok az egyesület elnöke, az alelnökök Bosev Edina és Jávor Katalin . Rendkívül sokat jelentett a diabétesz elfogadásában, a mindennapok küzdelmeiben (főleg kamaszkorban), hogy nem vagyunk egyedül, és segíteni tudunk egymásnak. Az egyesületen belül olyan családokkal kerültünk kapcsolatba, akikkel a diabéteszen kívül is volt kapcsolódásunk. Küldetésemnek érzem, hogy minél több családnak segíteni tudjak, tudjunk, hogy részesei lehessenek ők is ennek a nagyszerű, támogató közösségnek.
Az egyesületet anyagi ellenszolgáltatás nélkül, önkéntesként vezetem, ahogy a többi tisztségviselő is önkéntesen dolgozik. Bízunk benne, hogy pályázati forrásból ezen majd változtatni tudunk. Nem minden munka látszik kívülről, de rengeteget dolgozunk a háttérben minden diabéteszes családért. Ne érts félre, boldogan csináljuk, de ez bizony kemény munka!

Miből tartja fenn magát az Egyesület? Hogyan tudja a kirándulásokat, táborokat finanszírozni?

Pályázatok, cégek támogatása, magánszemélyek adománya, az adó 1%, illetve kisebb részben a tagdíj biztosítja, hogy rendezvényeink nagy része ingyenes. A gyermektábor idén második éve az Erzsébet táborok keretében zajlik, ezért ingyenes, előző években pályázatok útján tudtunk csökkenteni a fizetendő díjat. Több önkéntes is segíti munkánkat, és a legnagyobb kiadásaink közé tartozik a rendezvények helyszínének bérleti díja.

Miért kell a tagdíj és  mit nyújt a tagdíjért „cserében” az Egyesület ha egy főre vetítjük? 

Miért kell a tagdíj és  mit nyújt a tagdíjért „cserében” az Egyesület ha egy főre vetítjük?

A jelképes tagdíjjal támogatják a tagok az egyesület folyamatos működését.Minden évben más-más, sporthoz használható kiegészítőt kapnak, valamint több olyan  programunk is van, ami a tagjaink számára ingyenes, vagy kedvezményes. Természetesen a tagság növeli azt az érzést, hogy tartoznak valahova, nincsenek egyedül.

Miért vállaltad ezt a plusz feladatot a Molka sportos részével kapcsolatban, hogyan tud segíteni ez a rész szerinted?

Szívügyem, hogy minél több gyerekhez és szülőhöz eljusson, diabétesszel is lehet - és kell is teljes életet élni, melyhez a rendszeres mozás is hozzátartozik. Ha bizonytalanok, van kihez fordulni, keressenek minket, segítünk!